Valószínűségszámítást és Lineáris Algebrát tanítok, így nem vagyok tesi tanár, sem hivatásos sportoló vagy edző, mindazonáltal azt én is látom, hogy a sport és a mozgás elengedhetetlen kelléke az elme frissen tartásának. Elengedhetetlen része annak, hogy hosszú távon alkotóképesek maradhassunk. A majdnem minden napos mozgás élénkítő hatással van ránk, amely után jobban tudunk például figyelni órán.

Ellenben vajon mi a megoldás? Saját tapasztalataimról szeretnék most röviden beszámolni. Általánosban szinte gyűlöltem a torna órákat. Elsősorban talán azért, mert rosszul álltam hozzá de még inkább, mert a tanár hozzá állása és a tornaórák menetrendje volt az, ami ezt az egyenesen gyűlöletet szította bennem.

Pontosan ez a negatív érzés miért alakulhatott ki?

Leginkább a siker hiányára tudok gondolni. Arra, hogy folyamatosan csak kudarcok értek. A sok csalódás oka az volt, hogy nem önmagamhoz mértek, hanem a többiekhez. Ellenben, ha a tanárok felfognák, hogy hozott anyagból dolgozunk és nem megversenyeztetnék a diákokat és megaláznák azokat, akik kezdetben kevesebbhez értenek, minden sokkal másképp alakulna. Fokozatosan én is el tudtam volna érni a kitűzött célokat. Ez egyetemes jellegű elgondolásom.

Én erre igyekszem odafigyelni, amikor tanítok. Próbálok mindenkihez igazodni, és onnan indulni, ahonnan az adott hallgató tartózkodik, megpróbálni nem az út szélén hagyni őket. Természetesen ez egy harminc fős kurzus esetén nagyon nehéz, de általában ott is megpróbálom és akiben van minimális hajlandóság, annak mindig figyelmet szentelek.

Ezáltal tudom a legjobban motiválni hallgatóimat. Testnevelés során is ezt kellett volna alkalmazni. Lehet minden nap mozogni, tornázni, de az párosuljon sikerélménnyel. Teszem azt, az elején mondjuk a 3*12 felülést is dicsérjük meg és közben mondjuk el, hogy milyen ügyes volt, legközelebb feljebb visszük. Ne csak dicsérjük, hanem fejezzük ki és ismertessük meg a diákkal, hogy mit is mozgat meg ilyenkor és miért is fontos ez.

A végére elérjük azt, hogy a diák önmaga hiányolni fogja, ha nem mozog eleget, mert rákap az ízére és hasznára. Egy szóval megszereti, amit csinál. Úgy vélem, ezt ily módon, elég sikerélményt generálva bármivel megtehetjük, amiben meg tudjuk mutatni a hallgató számára, hogy ő is képes valamire, méghozzá olyan valamire, amiben hasznot is lát.

Szeretném, ha ezt minden tanár tudatosítaná magában és például a testnevelés órák valóban a testet nevelnék, a lélekkel egyetemben és nem elrontanák azt. Javaslom, megfontolni és eképp módosítani a tantervet minden testnevelő tanár számára. Azt hiszem a test az egy olyan eszköze a léleknek, amivel nem érdemes szórakozni, így kifejezett figyelmet érdemel.

Hozzáteszem ma már én is rendszeresen sportolok és hiányzik a testmozgás, ha már egy napot is kihagyok. Ezt mindazonáltal nem tanáraimnak, sokkal inkább a barátaimnak köszönhetem, akik mindig pozitív feedback-kel is támogattak, ha nem, akkor az építő kritika volt. Javít az állóképességemen és a közérzetemen. Viszont nagyon szomorúan gondolok vissza arra, hogy mennyivel előrébb lehettem volna, ha már általánosban ilyen tesitanárok vesznek körül. Azért szerencsére gimi utolsó két évében már ösztönzőbb tanárom volt, lehet, fitatalságának köszönhetően.

Nem egy nagy tanulmány ez, csak egy gondolat, amit magam is követek és szeretném, ha eljutna minél több tanárhoz/pedagógushoz/edzőhöz. Talán az egymáshoz való viszonyunk is javulna, ha csak erre az egy apróságra próbálunk odafigyelni. Tizenöt emberre külön-külön odafigyelni testnevelés órán szerintem még lehetséges. Ha egyet értesz, oszd meg nyugodtan, vagy bármi egyéb hozzáfűzni valód van, véleményed, tapasztalatod, kérlek kommentelj. Indítsunk el változást.