Let's get ready for University

Minek tanulom a matekot, úgyse lesz rá szükségem – vagy mégis?

Noha mondhatnánk, hogy Lineáris Algebrát és Valszámot tanítóként magam felé hajlik a kezem, ha azt mondom, hogy a matematikára igen is szükség van. Nem hogy szükség van rá, de egyenesen elkerülhetetlen számos helyen és ezt célszerű lenne a diákokban időben tudatosítani. A következőkben megpróbálom bemutatni, hogy nem csak elfogultság szól belőlem.

Nagyon sokszor előfordul például mérnökinformatikán, hogy az első évben a hallgatók nagyon leszedálódnak. Ennek a legfőbb oka az, hogy sokan ismerik már magukat annyira, hogy felismerik, hogy programozni szeretnének és ezért választják a mérnökinformatikát. Mindazonáltal fiatalon még nem ismerik fel, hogy bizony a mérnökinformatika az egy mérnöki szak. Ami viszont nagyon sok és erős matematikai alapozást igényel, így minimum emelt matematikával érdemes belevágni. Amennyiben eleve kötelezővé teszik az emelt matek érettségit mérnöki szakokon, ez az első felismerés hamarabb jöhet el. Nem mondom, hogy lehetetlen elvégezni, de mindenképpen megnehezedik azok számára, akik nem voltak jóban a matekkal.

Hozhatnék más témákat is, amik kevésbé mérnökiek, mégis megfelelő matematikai tudást igényelnek.

Nagyon sok nem mérnöki szakon például egy-egy szakdolgozat társadalmi felmérésekből áll. Ezeket a felméréseket szerintem csakis akkor lehet reprezentatívan valós információ tartalommal feldolgozni, ha a hozzá szükséges valószínűségszámítást és statisztikát megtanulják előtte.

Szintén találkozunk a mindennapi életben a matematikával a pénzügy világában. Dolgozhatunk bármit, elmehetünk bármilyen irányba, de egy valamivel mindenképpen fogunk találkozni – a pénzzel. Beszélhetnék itt a nyilván okkal sokat említett devizahitelekről vagy egyéb banki lehetőségekről, hibákról. A kamatszámítást és a pénzmozgások számítását, a pénznemek egymáshoz képesti viszonyát sosem korai elkezdeni megismerni. Kötelező minden egyetemi szakon a közgazdaságtan, nem véletlenül. Legyen benne a gimnáziumi anyagban is rendesen a matematika keretein belül számos banki folyamat megismerése. Talán még a diákok is hajlandóbbak lennének megtanulni, mert feltételezem ezt ők is érzik, hogy valóban hasznos. (Megjegyzem, kamatszámítást tanultunk, de komolyabb pénzátváltási és tőzsdei számításokat nem néztünk.)

Mindenesetre nem a diákokkal van a baj általában, a tanárokkal és a tantervvel annál inkább. Sok különböző gondolkodási mód van, de mindegyik alkalmas arra, hogy a szükséges matematikai ismereteket elsajátítsa.

Maximum másképpen kell elmondanunk, vagy megmutatnunk az összefüggéseket. Úgy vélem, mindenkivel meglehet szerettetni a matekot, ha azt helyén kezeljük. Egy zenésznél mutassuk be a felharmonikusok matematikai jelentését, vagy a kották és törtet kapcsolatát. A vizuálisművészeknek mutassuk be az arányokat, törteket, dimenziókat, koordinátageometriát a festmények, rajzok segítségével, a perspektivikus ábrázolással például. Lehet, még a végén építészmérnöknek megy a diák. Akit a magyar érdekel, a matematika megjelenik például a verselési formákban, az időmértékekben. A nyelv számos területén, például az automatikus nyelvfordítók mesterséges intelligenciájában is megjelenik a matematika, nem is alapszinten. Erre érdemes időben felhívni a figyelmet. A testnevelésről már előző cikkemben is írtam. Ha valóban neveljük a testet, akkor odafigyelünk az arányokra, a testtömeg indexre és az étkezésre. Némi kémiaismerettel, aminek alapja a matematika, nem ütközhetünk bele olyan testépítőkbe, akik baromságokat összehordva próbálják az embereket meggyőzni, hogy az ő terméküket vegyék meg. A különböző ugrások, rúgások geometriájával kiválóan lehet ismertetni a fizika törvényeit és az egyenletek összetett rendszerét.

Röviden matematika mindenütt ott van és minden érdeklődésű emberrel meg lehet azt szerettetni, csak jobban ismernünk kell a hallgatókat, diákokat és egy kicsit több erőfeszítést igényel.

Persze a tanárok alulfizetettek és így is kevés idejük van, erről is beszélhetünk majd egyszer, de ez most nem az a cikk volt.

Ha neked is későbbiekben esett le, hogy jobban kellett volna figyelni a matekórákon, vagy csak véleményed, ötleted van, hogyan lehetne ezt a tudományt szélesíteni, ne habozz kommentelni, vagy megosztani.


Hozzászólás